Barangolás a derceni temetőben

Dercen, Kárpátalja egyik színmagyar lakta települése a Munkácsi járásban, kb. 3000 lakossal, amely felekezetileg is egységes, 96%-ban református vallású. A járásközponttól délre, a Szernye–mocsár északi részén terül el, a Kerek hegy lábánál. 2 km bekötőúttal kapcsolódik a Munkács Beregszász országúthoz.

            Már az országútról megpillanthatjuk a 25 m magasra emelkedő fehér keresztet, amely az első és második világháborúban elesett különböző nemzetiségű katonáknak állít emléket. Annak ellenére, hogy még ma sem fejeződtek be a munkálatok, sokan látogatják ezt az emlékhelyet.

Egykor ezen, a Kápolna dombnak nevezett Kerek hegyen temetkeztek a falubeliek. Itt kerültek örök nyugalomra a Dercsényiek, akik Weisz nevezetűek voltak. Tiszteletből a faluról Dercenről vették fel a Dercsényi nevet. Sajnos a kriptát, családi sírboltot többször is megrongálták, kirabolták, ezért ma már csak a nyomai láthatóak. Több fénykép is bizonyítja, hogy nem csak a híres Dercsényiek, de a falu lakosai is a hegyen temetkeztek az 1900-as évek elejéig.

            A későbbiekben az újonnan alakított temetőben, a Kerek hegy északi lábánál, helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Azóta ebbe a református temetőbe temetkeznek a falu lakói.

A bekötő úton beérve a faluba, a Községháza épületénél balra térve, keskeny utca vezet bennünket a Kerek hegyről elnevezett Hegy utcáig. Ezen az úton haladva jutunk el a református temetőig.

            A temetőnek egy fő- és egy gyalogosbejárata van jelenleg. A főbejárattól köves út vezet a kútházig, ahol egy kis térre érkezünk, melyen egykor ravatalozó márványkő állt, de ennek mára már nincsenek nyomai. Az út két oldalán, és a kútház körül helyezkednek el a sírok. Az elhunyt temetésekor fából faragott fejfát állítanak, amelyre feljegyzésre kerül az elhunyt neve, születésének és halálának dátumai, néha fényképe vagy portréja is, valamint egy igevers a Bibliából. A későbbiek során, ahogy az anyagiak lehetővé teszik a család számára, készül sírkő (kőből, márványból). Előfordul azonban sok olyan régi sír, amelyeken nem cserélték le a fejfát sírkőre és az idő vasfoga kikezdve lehetetlenné tette az elhunyt beazonosítását.

Akikről említést kell tennünk elsősorban az Vacsy István (1899-1956) és Vacsy Istvánné (szül. Füsti Erzsébet) (1914-1989). Övék a gyalogos bejárattól a 2. és 3. sír. Vacsy István református lelkész volt, akinek elsősorban fontos volt a hit, s ezáltal a falu összetartása, az hogy megmaradjanak igaz, hívő, magyar embereknek. Az első sír lányuké Kovács Tiborné (szül. Vacsy Katalin (1937-1993) alsós tanítónő, aki édesanyjához hasonlóan sok kisiskolást nevelt és tanítgatott.

Füsti László síremlékét nem sikerült megtalálni. Az idősebb nemzedék elmondása alapján Füsti László derceni igazgató-tanító sokat tett a falu ifjúságáért. Az ő nevéhez fűződik a derceni gyöngykaláris népi együttes megalakítása, amit 1936. május 17-én mutattak be Gáton.

Vacsy István sírjával egy sorban találjuk az első világháború áldozatainak emlékművét. 44 derceni lakos neve szerepel rajta, akik 18-40 év közöttiek voltak.

Az úttól jobbra, a kútháztól lévő 3. sorban találjuk Biró István (1935-2008) iskolaigazgató sírját. Igazgatósága alatt épült a mai középiskola háromszintes épülete. Sok fiatalt nevelt, tanított emberségre. Tekintélyt parancsoló tartása, sok diák örök példaképe. Végzősei egyetemeken, főiskolákon, de akár kétkezi munkásként vagy mesteremberként is nagy sikerrel álltak helyt.

A legújabb részlegben helyezték örök nyugalomra a másik iskolaigazgatót, Orosz Károlyt (1947-2014), aki Biró István után vezette a tanintézményt. Nagy hangsúlyt fektetett az iskola épülete, tantermeinek, udvarának küllemére, hogy a tanárok méltó környezetben adhassák át tudásukat a tanulóknak. Fontos volt mindkét igazgató számára a minőségi oktatás mellett az is, hogy megfelelően méltassuk nemzeti ünnepeinket.

Utunkat folytatva az új részlegben megállunk néhai Fodor Ferenc sírjánál (1929-2010). Kiváló magyartanár, pedagógus, aki magyarságszeretetre nevelte a felnövekvő nemzedéket. 1989-től, a kezdetektől ott volt a KMKSZ soraiban, helyi vezetőként, tanácsadóként; származására, magyarságára büszke volt, azt mindig mindenhol kihangsúlyozta.

Nem messze találjuk Szabó Gyula (1954-2015) néhai énektanár sírját, aki mindenféle hangszeren játszott, istenáldotta tehetség volt. Rengeteg fiatalt tanított meg az ének és dal szépségére, nevelt a zene szeretetére. Fiatal kora óta tagja volt a hagyományőrzők csoportjának. Gyűjtötte a helyi népdalokat, nagyon fontos volt számára a hagyományápolás, mely által magyarságtudatunkat erősítette.

Béke poraikra

Szerkesztők: Bakos Ilona történelem- és Szabó Valéria földrajztanár

A cikk megjelent a Kárpátinfo hetilap 2016. március 31. számában (Sorozatszerkesztő Kovács Elemér.)

Link