Kozákság

Az ukrán kozákság kialakulása

A kozákságról először M. Belszkij lengyel krónikás tett említést 1489-ben megjelent munkájában, ahol János-Albrecht lengyel király tatárok elleni hadjáratáról írt.

Az ukrán kozákság a keresztény és muzulmán világ határán jött létre, azon a vidéken, amely ütközőzóna volt a litvánok déli irányba történő terjeszkedése, illetve a muzulmánok északi előrenyomulása között. Az 1450–1470-es években a pogyilljai Murafa, illetve a bal parti Szula folyó közötti térségben számos bojár kapott birtokot azzal a feltétellel, hogy végvárakat épít oda. A bojárokat módosabb parasztok és városlakók is elkísérték erre az új, számukra ismeretlen tájra. Veszélyes volt itt élni, ezért mindenkinek el kellett sajátítani a fegyverforgatást és a harcművészetet.

Az új területek lakói különféle szolgálatokat teljesítettek. Fegyveres kíséretet biztosítottak a királyi küldöncök számára, katonáskodtak a végvárakban. Egy idő után kozákoknak, szabad embereknek kezdték magukat nevezni.

Miután a Krími Kánság 1475-ben Törökország vazallusa lett, fokozta támadásait a keresztény litván területek ellen. A litván államhatalom magára hagyta a határvidék kozákjait, akik sokat szenvedtek a tatárok vérszomjas portyáitól.

A kozákok ellentámadásba lendültek és váratlan rajtaütésekkel lepték meg a sztyeppei tatár uluszok, várak lakóit. Ezeket a pusztai hadjáratokat kozákoskodásnak nevezték. A kozákoskodás során igyekeztek minél több zsákmányra szert tenni. Közben egyre feszültebbé vált a viszony a bojárok és az egyszerű kozákok között.

A Braclavtól, Korszunytól, Poltavától, Cserkaszitól délre húzódó vidéket vad mezőnek nevezték. Ide vándoroltak a sorsukkal elégedetlenek, hogy sztyeppei szezonmunkákkal, halászattal, vadászattal, vadmézgyűjtéssel foglalkozzanak.

Ez a foglalkozás volt a portyázás. Zaporizzsjában már a XVI. században megjelentek az első zimivnyikek, téli szállások, ahol az új hazára talált kozákok letelepedtek és különféle háziállatokat és lovakat tenyésztettek.

A portyázó kozákok csapatokba egyesültek és vezetőket, atamánokat választottak maguk közül. Később erődítményeket, szicseket építettek, ahol kisebb katonai csoportokat állomásoztattak. A XVI. század közepétől parasztok ezrei hagyták el szülőföldjüket és álltak be a kozákok közé. Sokan a jobbágyi elnyomás miatt menekültek ide, de voltak olyanok is, akiket maguk a földesurak csábítottak dél néptelen vidékeire adómentességet ígérve nekik. Az adómentes évek letelte után a parasztok nem tértek vissza otthonaikba, hanem beálltak a kozákok közé.            A lengyel sztároszták engedetleneknek nevezték őket. Ezek az emberek alkották Kelet-Pogyillja, Központi- és Dél-Kijevscsina lakosságának nagy részét.

A kozákság fokozatosan olyan társadalmi erővé vált, amely képes volt megvédeni a keresztény világot a muzulmán betolakodóktól, és bebizonyította azt is, hogy földesurak nélkül is lehet élni, gazdálkodni. És mindezt szabadon.

kozák – keleti eredetű szó ’szabad embert, őrt, katonai kíséretet, szerencsevadászt’ jelent. A dél-ukrán sztyeppék szabad embereit nevezték így.

Zaporizzsja – a Dnyeper zuhogóin túli vidék (porih – zuhogó ukránul, a za előtag pedig valami mögötti részre utal)

szics – erődítmény földsánccal, palánkkal, vizesárokkal megerősített település

Maha László: Ukrajna története. Tankönyvszerű szöveggyűjtemény

Ukrajna magyar tannyelvű iskoláinak 8. osztálya számára